Visegrádi Áprily Lajos Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola

Negyedik és nyolcadik helyezés a ’Christmas around the world’ egyfordulós angol nyelvű országos versenyen
2016 novemberében jelentkeztünk a Christmas around the world című angol nyelvű egyfordulós karácsonyi csapatversenyre.

A Kids csapat – Eőry Anna, Félegyházi Kinga, Mucsi Réka – a rangos 4. helyezést érte el 95 ponttal, nagyon szoros versenyben. Az első helyezett csapat 98 pontjához képest ez számunkra így is győzelmet jelent, megelőzve az ország 93 nevező iskoláját, közöttük számos budapesti iskolát is.
A Starter csapat – Bocsi Laura, Karakas Emese, Péter Panka – a szintén előkelő 8. helyezést kapta 94,5 ponttal, szintén nagyon szoros versenyben. A Starter csapatunk 80 nevező iskola közül teljesített ezzel a szép eredménnyel.


Gratulálok a gyerekeknek ahhoz a kitartó, embert próbáló, nagyon intenzív munkához, amit ez a három-négy hét tőlük megkívánt!
Szeretném megköszönni a versenyzőknek a sok ötletet, a lelkes együttműködést, amelyet töretlenül megőriztek még az utolsó percekben is, amikor már nagyon a „végét jártuk” és még mindig voltak megoldásra, befejezésre váró feladatok!
Itt szeretném megemlíteni, hogy a két csapat hihetetlen módon segítette, támogatta egymást, példaértékű volt önzetlen együttműködésük. Számomra ők voltak a karácsonyi meglepetés.
Néhány szóban a versenyről
Mindkét csapatnak meg kellett oldania egy-egy 8 oldalas feladatsort írásban. Ezek a feladatsorok a brit karácsonyi ünnepkörre épültek, változatos formában. Igen alapos kutatómunkát végeztek a gyerekek az interneten, mielőtt összeállítottuk a karácsonyi menüt és elkészítettük a bevásárló listát. A feladatsorokon keresztül egyéni és csapatmunkát egyaránt kellett végezniük. A versenyzőkkel hetente több délutánt töltöttünk együtt a könyvtárban, péntekenként délután öt óráig is kitartottak.
Gyakran találkoztak egyikük-másikuk otthonában is, amikor ötleteltek vagy kreativitást igénylő feladatokat oldottak meg. Karácsonyi dalokat hallgattunk meg, amelyekhez illusztrációt kellett készíteni, vagy éppen alaposan megfigyelni azokat az animációs film jeleneteket, amelyekhez kifejezéseket kellett gyűjteni. Volt olyan feladat, amelyben a meglévő kifejezéseket kellett szelektálni egy animációs film segítségével. A kreatív feladatok is nagy koncentrációt igényeltek, ugyanis pontlevonással járt, ha valaki nem tartotta be az összes szempontot. Nagyon oda kellett figyelni olyan, hosszasan leírt angol nyelvű utasításoknál is, ahol az információk több helyen, vagy rejtve szerepeltek.
A Kids csapat a feladatlapok kitöltésén kívül egy adventi naptárat is készített. A naptár háromféle technikával készült: zsákocska varrása, fonalhajtogatás papír hengerre, gyufásdobozok bevonása papírszalvétával, dekupázs technikával. Minden ajándékot meg kellett nevezni angolul, amelyet az adventi naptárba rejtettek. Nem kértem, de számos ajándékot a gyerekek saját kézzel készítettek el. A második projekt egyéni munkában ’Shopping list’ (bevásárló lista) készítése volt valamelyik karácsonyi menühöz. Ehhez a feladathoz ismerniük kellett a ’Special English Christmas Food’ témakörét. A harmadik projekt egy illusztráció készítése volt a Christmas Carol című dalhoz, miután megoldották a dalszöveg kiegészítését a mellékelt feladatlapon. A negyedik projektként a mellékelt angol nyelvű leírás alapján le kellett rajzolni egy karácsonyi helyszínt, mindent pontosan úgy és oda lerajzolva, ahogyan a leírás bemutatta.
A Starter csapat első kreatív mellékleteként karácsonyi díszeket kellett készíteni és egyénenként be kellett mutatniuk a felhasznált anyagot, valamint a technikákat angol nyelven. A második projekt egy képmontázs volt a ’Santa Claus is coming to town’ című dal alapján. Különböző technikákat kevertünk: dekupázs, sótechnika, ragasztás, rajz, háromdimenziós hóember és Mikulás…
Természetesen itt is meg kellett neveznünk a képmontázs elemeit angol nyelven. A harmadik projekt egy jellegzetes brit karácsonyi asztal elkészítése volt saját rajzzal és képmontázzsal vegyesen. Minden ételt és tárgyat meg kellett nevezni angolul, amelyek a projecten szerepeltek.
Rövid idő állt a rendelkezésünkre, hiszen a feladatlapok és a kreatív munkák határideje december vége volt.
Közben voltak betegségek is, a gyerekek mégis minden tőlük telhetőt megtettek. Pótolván hiányzó társukat is, még több feladatot átvállalva, sikerült határidőre elküldenünk az anyagot.
Remélem, maradandó élmény lesz számukra ez a kemény, de sok örömmel teli együttlétet is hozó versenymunka. Az eredményeink alapján méltán elmondhatjuk: megérte!

Szilvássy Éva
a csapat felkészítő pedagógusa

Mottó

Címer

"Figyeld a Dunán elfutó hajókat
és valld: az óra gyorsan illan el.
De amíg élsz, a múlt, a dal s az erdő
és az örök vágy emberré emel."

Határtalanul

hatartalanul forweb2

Keresés

Keress minket a Facebook-on

Web: www.aprily-visegrad.hu | email: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. | Tel.: 06(26)398-312 | Fax: 06(26)397-826
Visegrádi Áprily Lajos Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola
Copyright © 2009. All Rights Reserved.